Újabb Szlovák trailek, Besztercebánya

Besztercebánya következett az utamon, itt a trailforks nagyon sok utat jelez, de ezek többnyire murvás dózerek, a magyar maratonok szerelmeseinek.

A Laskomer részt vettem célba, mert még úgy tűnt ott van a legtöbb singletrail. A város szélén egy kórház mögött lehet parkolni, kicsit kieső rész de nem bántották a kocsit.

A fölfele a fent említett hosszú murvás felfelé volt sajna Bulikova néven találod. De a panoráma eléggé rendben van, bár az felénk is elég jó ugye. Majd a Korenkova-val folytattam, ami legalább már egynyomos hegyoldalba vágott trail volt. Aranyos volt, meg minden és egész jó is de inkább kezdőknek való. Semmi komoly kihívás nem volt benne. Ezt a Ravasky követte, ami már egyértelműen lefelé tartott, picit több adrenalinnal, de azért infarktust nem itt fogok kapni. Viszont kiváló gyakorlási lehetőség kezdőknek, akik azért fokozatosan de épp kezdik tágítani a határaikat. A végére maradt a Dlhy trail ami nem volt rossz, de ez is inkább kezdő és közepes szintet csiszolgatóknak való. Azért akik enduroznak, vagy komolyabb szintet keresnek, ne ide jöjjenek, mert tökön szúrják magukat, mikor rájönnek, hogy ezért az egy, inkább maratonosoknak való lejtőért vezettek órákat, majd szenvedik fel magukat a murván.

Barátaim videója a Dlhy trailről: https://fb.watch/7jX6A2PxlA/

Ez a rész tényleg inkább kezdők és maratonisták gyakorló terepe lehet, nagy gépekkel más nincs benne kihívás. Nekem nem lett a kedvencem, gyorsan húztam is tovább Ruzemberokba. De erről majd később írok, mert épp csak ránéztem, és még vissza akarok menni oda.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like