Hazai trailcenter mekka! – 1. rész

A magyar trail/enduro mekkája – Kőszegi Patkány Bike Park

Mondhatjuk, hogy kicsi országunk nem egy bringás paradicsom, de ezt meg lehet cáfolni. Nyilván nincsenek pálmafák és tengerben végződő trailek, de nem vagyunk annyira mostoha helyzetben földrajzilag, mint azt sokan gondolják.

Itthon sokfelé találni jobbnál-jobb kerékpáros spotokat, de olyat, mint Kőszeg, biztosan nem. Pár éve elhatároztam, hogy a lehető legjobb helyeket felkeresem és bebringázom itthon. Kőszegen már legalább 10 alkalommal voltam, de még mindig nem láttam az összes pályát. Ez nem csak a nyomok sokasága miatt van így, hanem mert a kombinációk, variálhatóságok is szerepet játszanak sok esetben, amivel tudjuk növelni a bringázási időt és élményt és folyamatosan fejlesztik a nyomokat is a helyiek vagy csinálnak újakat.

Egy külön cikkben majd jobban kitérek a PBP (Patkány Bike Park) miértjére és hogyanjára, de már a 3. csokikupán vagyunk túl, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Mi is az a csokikupa?

Korábban ennek nagy keletje volt; nyilvános szinten Egerben, privát/meghívásos alapon Budapesten és környékén a régi Limit Racing Teames formában és még pár elszórt vidéki helyszínen. Alapszabály, nevezési díj egy tábla csoki, győztes mindent visz. Ez azért mára megreformálódott és a nevezés bármi lehet, amit te is szívesen kapnál, viszont a győztes nem visz mindent és minden „helyezett” szabadon választhat a készletből, a maradék meg a szervezők munkáját dicséri.

Miért pont csokikupa?

Kvázi ingyen van. Persze van belefektetett idő és energia, ami sosem térül meg vagy épp a szerszámok költsége, ha épített pályákról van szó. Nyilván illegál, mint minden más ilyen téren, de stopperes az időmérés, nem kell szalagozás, biztosítás, csak az élmény és persze az eredmény a fontos. Azt hinnénk, hogy egy ilyen verseny csak buli, igen, de komolyabb időkkel és küzdelmekkel, mint egy hajdani magyar kupa vagy országos bajnokság. Tisztán emlékszem, hogy a Limites csokikon tized másodperces küzdelmek és komoly számolgatások voltak az egyéni és összetett csapatpontokért.

Mire jó a csokikupa?

Az offseason edzés legjobb módja. Amellett, hogy egy valamire való, magát sportólónak mondó bringás, készül télen fizikálisan, a versenyfókusz fenntartására vagy épp növelésére tökéletesen alkalmas, csak ellenfelek kellenek hozzá.

Vehetsz te magadnak free-lap időmérős rendszert és versenyezhetsz magaddal, de annál semmi nem fejleszt jobban, mikor hús-vér emberek ellen mész.

A másik előnye, hogy növeli a versenykultúrát. Mert meg kell tisztelned a helyet a részvételeddel, a hely- és pályaismerettel, áldozol a felkészülésre, fáradsz technikailag és fizikálisan, az „eredményhirdetésen” megtapsolod a többi résztvevőt és a végén a haverokkal elemezgetitek az időket.

  1. Kőszegi Csokikupa

2020 őszén volt az első összeröffenés. Szerintem a tavalyi évben vált igazán ismertté itthon a PBP, ez köszönhető volt főként a covidnak, mert kénytelenek voltunk itthon új helyeket keresni, hogy kicsit frissen tartsuk magunkat és ne csak emlékezetből bringázzunk a jól megszokott pályákon.

Ez volt a legfolyékonyabb szervezésű; 2 ismert és kedvelt, de természetes jellegű pályával és egy frissen vágott, nagyon fizikálissal a verseny idejére.

2. Kőszegi Csokikupa

Idén tavasszal volt a második felvonás, vélhetően hosszas unszolásra, de belekerült az egyik legpopulárisabb pálya, a Vöröskereszt és annak egy alternatívája a Nigger, ami tempós, ugrálós alső résszel bír. Kaptunk itt is egy harmadik, frissen kialakított pályát, ami fullon természetes jellegű volt, igazi retró rutinvadászat volt.

3. Kőszegi Csokikupa

Ez pedig a legfrissebb élmény. Ismét 3 pálya volt tervben, de ezúttal mindhárom újnak mondható, amiből egyet az erdészet, fakitermelés miatt lehetetlenné tett. A másik kettő közül az egyik, egy épített, időben és távban is hosszú pálya volt, egy rövid mászással a közepén, nagy fizikai és még több technikai tudást igényleve. Mindezek mellé pedig kaptunk egy Blind, azaz vak pályát is, amit a verseny startjáig senki nem ismert. A verseny elején mindenkinek, rajtsorrend szerint kellett rajta mennie egy kört, mely alatt tilos volt megállni vagy visszatolni a bicajt, ezután visszatekerés a rajtba és jöhetett a mért szakasz.

A másik mért szakasz Lócomb névre volt keresztelve, sejtem miért; olyan szinten kellett lent tartani a bringát és mozogni testből végig, hogy nem hiszem, hogy volt olyan ember, aki leérve ne érezte volna a combjait, ha pedig egy nap mész ezen a pályát 10 kört, biztos, hogy díjugratásban is nyerő leszel.

Végszóul buzdítok mindenkit arra, akinek vannak saját nyomvonalai, hogy rendezzetek csokikupát! Oké, egy 20-50 fős brigád durván le tudja gyalulni a traileket, de olykor jót is a fő nyomoknak, ha kijárják a versenyen a jó íveket, ihletet lehet meríteni a gyorsabbak nyomválasztásaiból és a fejlődni vágyó versenyzőknek egy nagyon jó momentum, mert nincs akkora teher rajtuk. Minél több kicsi háziverseny van, annál jobban beépül a köztudatba az egész és javul a versenykultúra.

Hátszelet!

(természetesen a Kőszegi PBP nem létezik, a felvételek sem ott készültek)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like